Ádám Olga

Állatos feladatlapok - Katica csomag

1 perc videó 10 letölthető fájl 42 hallgatók (+20) 2 értékelés Mobilbarát Kezdő Magyar Többször újranézhető

Mi ez és hogyan született?

Életem első maradandó alkotása: fiatal anyuka voltam, de már tapasztalt edző, amikor összeállítottam egy feladatlap-sorozatot először a kezdőknek, ahol szórakoztató változatos feladatokon keresztül megismerhetik a sakkjáték alapjait. A sakktanulást egy vidám kisegér kíséri, ezért a “KISEGÉR SZINT” nevet kapta később ugyanis szükség lett a folytatásra, mert a feladatlapot közel százan megrendelték. Így megszületett a “MACSKA SZINT”, “RÓKA SZINT” s a versenyzőkre gondolva az “OROSZLÁN SZINT” is. Majd be kellett vonnom az akkor 3 éves kislányomat is, így elkészült a legkisebbeknek szánt játékos “KATICA SZINT” sorozat is, amit azóta két fiam is letesztelt  és az évek alatt felzárkózott, és hasonló példányszámban fogyott el, mint a “Kisegér”!

Minden feladatlap nyomtatható formátumban érkezik, általában fekete-fehérben is élvezhető, de amúgy színes. 4-8 oldalt tesz ki minden fejezet, és mindegyik szint 10 fejezetből áll. Jó sok tanulnivaló, jó sok elfoglaltság.  

A teljesen kezdő 6-8 éveseknek a KISEGÉR szint való, de a még csak rajzolni tanuló kíváncsi kistestvérek, 3-4 éves sakkozni vágyók is bekpcsolódhatnak a fejtésbe a KATICA feladatokkal, amik a kezdő 5 éveseknek is sikerélményt jelentenek még. Aki már az alapokat tudja, választhatja a MACSKA szintet. Ehhez érdemes már legalább a nagybetűket ismerni. A RÓKA szinten már a megnyitásokkal, sakkelmélettel is ismerkedünk. Aktívan versenyzőknek pedig a nehezebb kombinációkkal, játszmaelemzéssel és titkosírás sakk-rejtvényekkel is telített OROSZLÁN szint való.

Nem tudod a szintet kiválasztani?

Jó hír, hogy ha előfizetsz az Önképzőkör rengeteg tananyagára, akkor ott mindegyik részt megkapod a havidíjért. 

Hetente ütemezve:

A feladatlapok ebben a kurzusban hetente érkeznek, az alábbi tartalomjegyzékben látható ütemezés szerint. 

Kurzus tartalom

1. hét

2. hét

3. hét

4. hét

5. hét

6. hét

7. hét

8. hét

9. hét

10. hét

Hallgatók véleménye

Tanár